Rajić – Eperjesi, Vadász, Alves (Debreczeni), Gohér – Abdou – Barczi, Nikházi, Elek (Tisza) – Bacsa – Futács.

A szerbek elleni edzőmeccs meccs után a mester elmondta, hogy gyakorolták azt a taktikát, ami jó lehet Pakson és Szombathelyen. Egyértelműen látszott h villámgyors kontrákra építettünk. Kostic is játszhat, mert küzdőképes, szerintem ő csereként, ha vezetünk akkor fog beszállni. Tiszát dicsérte a héten Szivics, lehet hogy bekerül, de akkor Elek és Goszi biztos, hogy csak csere. Tisza ellen szól, hogy ebben a felállásban 3 csatár és két támadó középpályás lenne, de ha kontrázni akarunk, kell a labdaszerző is, így inkább Elek jöhet számításba. Barczi, Nikházi középpályán tuti befutónak tűnik, azt sem szabad elfelejteni, hogy Batioja is elég jól mozog mostanában. Kádár helyén Alves talán esélyesebbnek látszik, mint Debreczeni. Ebből a néhány sorból is jól látszik, hogy rég volt ilyen nehéz bekerülni a kezdőbe, végre van versenyhelyzet a csapatban.

A kulcs az lesz, hogy mennyire tudjuk kihúzni a Paks méregfogát, Simont a lehető legegyszerűbb és leghatásosabb eszközökkel kell semlegesíteni, magyarul apró pici/nagyobb szabálytalanságokkal bosszantani, megelőzni, körbevenni. Ha Nikházi és Barczi hozza az ügyes kis passzait, akkor Futács és Bacsa egyet-egyet csak talál elől!